2015.08.21.

Ambient reklám

Post placeholder image

Az ambient reklám azért alakult ki sok évvel ezelőtt, hogy egyes reklámozók kitűnjenek a körülöttünk lévő hirdetések tengeréből. Bár természetükből, esetleg helyhez kötöttségükből adódóan kevés embert érnek el, olyan hatással vannak a fogyasztóra, mint az ipari áram.

Ezeket a reklámokat élmény megmutatni másoknak is. Ezért nemcsak a profitorientált cégek, hanem egy-egy társadalmi célért lelkesen küzdő szervezet is előszeretettel alkalmazza őket. A megdöbbentés, az elborzasztás és az elgondolkodtatás ereje óriási értékkel ruházza fel az eszközt, ahol az igazán kreatív reklámszakemberek még a művészvilággal is szövetségre léphetnek.

Cégünk figyel a részletekre és környezetben rejlő lehetőségekre. Igyekszik bevonni a reklám szemlélőjét „az eseményekbe”, ezért vagyunk jók az ambient reklám terén. Legyen szó klasszikus, minimalista, amartial vagy dark ambientről, azért vagyunk sikeresek, mert előzetesen energiát fektetünk abba, hogy megismerjük a célcsoportot. Továbbá figyelünk a jól választott helyszínre, az újdonság tartalomra, a kreativitásra és az időzítésre is.

Figyelem! A markáns megjelenés és erős emlékezeti hatás negatívan még hatványozottabban jelentkezhet, ha nem első lövésre terítjük le célcsoportunkat és az sem mindegy mit akarunk reklámozni! A szokatlanság illékony dolog, kétszer nagyon nehéz kihasználni ugyanazt a lehetőséget.

Az ambient marketing tökéletes kiegészítő eleme a közterületi reklámkampánynak. De a kkv-k többsége nem is tudja, hogy az ambient reklámok piacán nemcsak, mint hirdető, hanem akár, mint médiafelületet biztosító piaci szereplő szerepet vállalhatna. 

Ha ilyen reklámot szeretne és összetalálkozik egy mindenre elszánt ötlettel a PRove Kommunikációnál, akkor ne eressze el!

KÉRJEN ÁRAJÁNLATOT!