Rendezvényszervezés esetében – vállalati arculathoz igazodva – sokéves gyakorlatunkkal és precíz, hozzáértő, kreatív hozzáállásunkkal tudjuk biztosítani a hivatalos céges események, konferenciák, kiállítások, céges élményprogramok, stb. kiemelkedő színvonalú megvalósítását Budapesten és az ország egész területén. Egyszeri és ismétlődő rendezvények esetén is feladatainkat kifinomult ügyfélkapcsolati munka és az apró részletekre is kiterjedő alaposság, szakmaiság jellemzi.

Legyen az zártkörű vagy nyitott, rendezvényeink résztvevői felejthetetlen élménnyel gazdagodnak, ügyfeleink elégedettek. Közreműködésünk garancia arra, hogy egy sokszereplős rendezvényen, illetve eseményen gördülékenyen haladjanak a folyamatok a tervezéstől egészen a résztvevők távozásáig, sőt még azon túl is, az utánkövetésig.

Az események és a rendezvények tervezése, szervezése és lebonyolítása során nyugodt szívvel bízhatja ránk a helyszínek megválasztását, a szervezést, a cateringet, a lebonyolítást és az utómunkát is. Megbízható alvállalkozóink szakértő partnereink évek óta segítik munkánkat, és biztosítják rendezvényeinken a minőségi, magas színvonalú szolgáltatásokat.

Amiben különösen egyediek és tapasztaltak vagyunk: kiállítások szervezése és installációk, sajtóesemények, konferenciaszervezés, partnertalálkozók, családi, céges és egészségnapok, tréningek. Így szívesen közreműködünk kiállításokon, vásárokon való megjelenések teljes körű szervezésében a kreatív ötlettől a standépítésen át a dekorációig, a személyzet betanításától az utómunkálatokig. Közel áll hozzánk az egészséges élet, ezért a vállalati családi nap, egészségnap vagy a céges majális szervezése is mindig izgalmas kihívás, főleg, hogy ebben az esetben egyszerre kell szórakoztatni a felnőtteket és gyerekeket egyaránt. Tematikus rendezvényötleteink pedig mindentípusú rendezvény esetén egyediséget biztosítanak, ha a megbízónk egy kicsit el szeretne térni a megszokottaktól.

Szolgáltatásaink vállalati rendezvények:

  • sajtótájékoztatók,
  • családi nap,
  • egészségnap,
  • incentive programok,
  • céges ügyfél- és partnertalálkozók,
  • kiállítással egybekötött termékbemutatók,
  • megnyitók, üzem- és gyáravatók,
  • jubileumi ünnepségek, díjkiosztók,
  • üzemlátogatások.

Szolgáltatásaink szakmai rendezvények:

Szolgáltatásaink általános jelleggel:

  • Kiállítások szervezése 
  • Bálok szervezése
  • Állófogadások, ültetett díszvacsorák
  • Tematikus vacsora programok
  • Téma-, és élményrendezvények
  • Barista tanfolyamok

Kiegészítő szolgáltatások:

  • Technikai berendezések felmérése, építése és bontása
  • Fény-, és vetítéstechnikai eszközök biztosítása
  • Színpadépítési elképzelések megvalósítása
  • Rendezvényfotózás és videó anyagok elkészítése
  • Dekorációs ötletek kreatív megvalósítása
  • Fellépők, előadások és teljes műsoros estek megszervezése
  • Catering
  • Hostessek biztosítása
  • Szinkrontolmácsolás
  • Céges ajándékok beszerzése
  • Protokoll-tanácsadás.

Kiemelt témáink, szolgáltatásaink:

  • Családinapi programok
  • Tematikus gyerekprogramok
  • Konferenciamasszázs
  • Egészséges táplálkozás
  • Kávé- és baristatanfolyam
  • Egészségügyi szűrőprogramok
  • Jógabemutató, oktatással
  • Kézműves program
  • Gyermek arcfestés

Minden üzleti eseményünk egyedi kreatív koncepcióra épül, ami segíti, hogy a rendezvény üzleti céljai megvalósuljanak, és a kívánt üzenetek célba érjenek. Belső vállalati eseményeink célja a dolgozói elégedettség és motiváltság növelése, amely hozzájárul a vállalat jövőbeli sikereihez. Tapasztalattal rendelkező fotósaink káprázatos képekkel tudják az emlékeket képeken, valamint videókon életre kelteni.

Célunk, hogy olyan egyedi és kreatív rendezvényeket, valamint eseményeket biztosítsunk ügyfeleink számára, amelyekről még sokáig pozitív visszhang hallatszik!

KÉRJEN ÁRAJÁNLATOT!