Ózonos fertőtlenítés honlap

Az Ózonos fertőtlenítés honlapja egy teljesen új, friss arculatot kapott néhány hónapja.

Ózonos fertőtlenítés honlapA honlapra azért volt szükség, hogy a COVID-19 terjedése alatt minél több emberhez eljuthasson az ózonos fertőtlenítés szolgáltatás, ami sok esetben akár életek mentésében is igen nagy szerepet kaphat.

Az ózonos fertőtlenítés tulajdonképpen egy ózongenerátoros fertőtlenítési módszer. Az eljárás alatt egy generátor ózont állít elő a helyiségben lévő levegőből, amely elpusztítja a levegőben lévő és a tárgyakon megtapadt vírusokat, baktériumokat, penészgombát, emellett kiírtja az ott található kártékony élőlényeket, például az atkákat, ágyi poloskákat, pókokat.

A cég különös figyelmet fordított a vírushelyzetben a lakóépületek, a közintézmények, a hotelek, valamint a vendéglátóhelyek fertőtlenítésére, így járultak hozzá a legeredményesebben a vírus megfékezésében. Az eljárás eredményességét mi sem bizonyítja jobban, hogy a vírus idején az Országos Mentőszolgálat a fertőző területeken helytálló mentőket is ezzel a technológiával fertőtleníti, valamint a tömegközlekedési eszközöket is ezzel kezelik. Emellett többek között vállalnak autó- és klímafertőtlenítést is, amit időről időre mindenkinek fontos elvégezni.

A főoldalon bárki könnyen eligazodik, hiszen rögtön olvasható az eljárás célja, röviden és érthetően összefoglalva, valamint kicsit lejjebb görgetve az a fontos szempont is megtudható, hogy ez a fajta fertőtlenítési módszer bizonyulhat a leggyorsabbnak, leghatékonyabbnak és leginkább környezetbarátnak.

Kicsit lejjebb már látható a legtöbb szolgáltatás, és ha még többet szeretnénk megismerni, egy gombbal gyorsan a szolgáltatások oldalára lehet érkezni.  Ezalatt helyezkedik el a friss hírek rész, ahol bárki, aki szereti a tisztaságot és a higiéniát, olvashat aktuális híreket és hasznos tippeket a témával kapcsolatban.

Végül az oldal alján néhány ügyfélvélemény is helyet kapott, ami fontos része annak, hogy a szolgáltatás hitelességéről visszaigazolást kapjon az, aki a szolgáltatás igénybevételén gondolkozik.

Ha kíváncsi további, általunk készített honlapreferenciákra kattintson IDE, vagy nézze meg ezt a menüpontot!

Vélemény, hozzászólás?

egy × 1 =