Az emberi kommunikáció 93 százaléka kép és vizualitás, mindössze 7 százalék marad a szavak számára. Sőt, 58 százalékkal jobban emlékszünk arra, amit filmen látunk, mint amit olvasunk. Éppen ezért, mi arra törekszünk, hogy együtt legyen a hang, a kép, a mozgás és a szavak is, hogy megszülethessen az élmény. 

A hagyományos értelemben vett reklámfilmek mellett – együttműködő partnereink és kollegáink segítségével – különböző műfajú videók teljes kivitelezését is vállaljuk, legyen szó pr-filmről, referenciafilmről, rendezvényvideoról vagy a videomegosztó portálokon terjedő vírusvideoról.

Pr-filmek és videók készítése, fotózásA forgatókönyvírástól a gyártáson át az utómunkálatokig, a sugárzásig vagy az internetes publikációig teljes körű szolgáltatást igyekszünk nyújtani. HD minőségben forgatunk, igény esetén helyszínt és statisztákat is tudunk biztosítani, teljes technikai háttérrel. Az elkészült nyersanyagot, megvágjuk, képeffektezzük, animációt építünk bele, zenei aláfestést és hangeffekteket alkalmazunk.

Kisvállalkozások számára is elérhető videómegoldások.

A videó készítés mellett fotózunk is. Igény szerint a legtöbbször eseményeket, kiállításokat és termékeket, illetve az általunk készített honlapok képanyagát. Nem ijedünk meg nagyobb darabszámú tárgyfotózásától és ennek feldolgozásától sem, sőt speciális árképzéssel kezeljük az ilyen megrendeléseket. A termékfotózás mellett fotó retusálást is végzünk professzionális színkalibrált asztali pc-rendszeren a minél pontosabb és élethűbb reprodukálás érdekében.

Amivel megbízhat minket:

  • pr-filmek, reklámfilm, és reklámriport gyártása
  • imázsfilm készítése
  • oktatató és referenciafilm készítése
  • vírusvideó
  • hírlevélvideó
  • termékbemutató videó készítés
  • konferenciák, előadások, szemináriumok, céges rendezvények rögzítése, archiválása fotókból készült slide show-k (látványos mozgóvideók), videó prezentációk készítése
  • animációk
  • forgatókönyv írása
  • főcímgyártás
  • digitális adathordozók (CD, DVD) sokszorosítása (jogtiszta forrásból)

 

  • reklámfotózásPr-filmek és videók készítése, fotózás
  • riportfotózás
  • rendezvényfotózás
  • tárgyfotózás
  • fotózás webshopokhoz
  • enteriőr fotózás
  • városfotózás
  • ételfotózás
  • fotósarok

 

  • könyvillusztráció
  • naptárkészítés egyedi fotókból
  • körbevágás tárgyfotókon
  • 3D fotózás honlapokra

A képolvasás hihetetlen méreteket ölt, 2017-re a világ internetforgalmának majdnem 70 százaléka videó lesz. Versenyelőnyt jelent, ha a cég jó fotós és videós anyagokat alkalmaz a kommunikációja során. Előzze le a konkurenciát! Ideje lépni.

KÉRJEN ÁRAJÁNLATOT!