Téli Márta, coach

A PRove Kommunikáció több weboldal elkészítésében, helyrehozásában és működtetésében segített nekem. Mivel én nem vagyok egy internetzseni, nagyon fontos volt, hogy számomra érthetően magyarázták el, hogyan valósulhat meg, amit szeretnék. És milyen jobb lehetőségek léteznek azoknál, mint amiket én ismerek. Kriszta marketinges, kreatív ötletei azonnal megvalósíthatók a gyakorlatban Tamás programozói segítségével. Ők tökéletesen értik egymást, egymás nyelvét. Tehát én mint coach, nem kellett, hogy megtanuljam a „számítógépes” nyelvet, ami rengeteg energiát szabadított fel a kreatív alkotáshoz, ami igazán érdekel.  Kreatív gondolkodás és technikai megvalósítás terén az internet világában nekem ők a nyerő páros. A tőlük kapott marketingtanácsadás pedig életmentő volt.

Téli Márta, coach