TikTok, a közösségi média új kedvence

TikTok, a közösségi média új kedvence

Az eredeti elképzelés szerint a TikTok app segítségével a felhasználók 15 másodperctől egy percig terjedő videókat készíthetnek magukról.

Amiben komolyan vagy épp viccesen tátognak valamilyen zenére. Emellett nem csak szűrőket és effekteket lehet használni, de a lejátszott zenét is át lehetett állítani ultralassútól az extragyorsig.

A már megszűnt (2018 augusztus) Musical.ly és a TikTok két egészen hasonló szolgáltatás, ráadásul a tulajdonosuk ugyanaz a vállalat, a Bytedance. Ezek után nem meglepő, hogy a két programból az egyiket felszámolja a cég, és csak a másikra koncentrál. A Musical.ly húzta a rövidebbet, amit egyébként a Bytedance is felvásárlással szerzett meg  még tavaly novemberben. De mivel Kínában jóval többen használják a TikTokot, ezért úgy döntöttek a cégvezetők, hogy beolvasztják az applikációt a TikTokba.

Az egyszerű ötlet nagy sikert hozott átlagban napi 12 millió új videót töltöttek fel.

A szolgáltatás kitermelte a saját celebjeit is, a legtöbbek által követett tátikasztárokat, “musereket” teljes hisztéria vette körül a rendezvényeken.

A TikTok a Bytedance elmondása alapján jelenleg világszerte összesen 500 millió havi aktív felhasználóval rendelkezik már. Állítólag az idei első negyedévben ez volt a legtöbbször letöltött iOS-es applikáció. A siker azért volt biztos, mert miután a Musical.ly beolvadt a TikTokba, a felhasználók ugyanúgy megtalálták az összes tartalmukat, és megmaradtak a követőik is.

A TikTok a Bytedance elmondása alapján jelenleg világszerte összesen 500 millió havi aktív felhasználóval rendelkezik már.

A legnépszerűbbek Lisa és Lena (32 millió rajongó), a 18 éves Baby Ariel (29 millió rajongó), 16 éves Loren Gray (29 millió rajongó) és 16 éves Jacob Sartorius (19 millió rajongó) ), akik mindegyikük kiadta saját (nem száj-szinkronizált) kislemezét, mivel hatalmas előzményeket építettek fel a TikTok elődjén, a Musical.ly-en.

Még a New York Times is dicsérte a TikTokot, mint „az egyetlen igazán kellemes társadalmi hálózatot”, ami hirdetésmentes hírközlési felület.

Más social média applikációkhoz képest ebben az alkalmazásban még (errefelé) nincs a más helyszíneket elárasztó zaklatás és üditő a trollok relatív ritkasága is. (Csak halkan jegyezzük meg, hogy még. Mert már látszik, hogy, ami késik az nem múlik.) A dél-kínai Morning Post megállapította, hogy a hongkongi gyerekek feltárják a teljes nevüket, telefonszámukat és iskoláikat azáltal, hogy a nyilvános videókat csinálnak. Közülük sokan hátborzongató üzeneteket kaptak felnőttektől, akik felkérik a fiatal lányokat, hogy „legyenek barátnők”, vagy egyszerűen csak adják meg a mobiltelefonszámukat. Ez főleg csak azért probléma, mert a felhasználók többsége fiatal lány, akik néha semmi kis ruciban jelennek meg igazán provokáló videókkal.

Igazából az is érthető, miért ennyire népszerű az app. Szórakoztató, ha egy nagydarab srác Miki egérként tátog prüntyögő zenére, vagy ha egy törékeny kiscsaj basszusra lassított Britney Spears-t imitál.

Ami pedig már most is látszik, az az, hogy ha csak nem tesznek valamit a korlátozás érdekében később, akkor valószínű, hogy a TikTok több lesz zenei dolgokra épülő videónál.

Vélemény, hozzászólás?

9 + 4 =