Fontos marketingtrendek 2022-ben
Mostani világunk marketingjében és kommunikációjában – főleg, ami az online területet érinti – állandó és gyors a változás. Idén sincsen ez másképp.
Ezért segítünk abban, hogy szerintünk mik azok a fontos marketingtrendek 2022-ben, amire egy kis cég vezetőjének vagy akár egy egyéni vállalkozónak is figyelnie kell. Aki már ismeri a PRove Kommunikációt tudja: a fontos marketingtrendek 2022-ben sem azt jelentik, hogy egy zsák pénzt kell idehordani hozzánk. Sokkal fontosabb, hogy a cégek és vezetőik átgondolják az alábbi felsorolásban található lehetőségeket, megtalálják a cégeikhez kapcsolódó pontokat és felkészültek legyenek. A marketingtrendek 2022-ben egyáltalán nem bonyolultak. Egyfajta felkészülést jelentenek az elkövetkezendő évek sikerének szempontjából. Vannak dolgok, amelyeket meg lehet, sőt célszerű megoldani saját hatáskörben, némelyekben azonban lehet, hogy szakértő kezek segítségére lesz szükség.
1. Az egyik legfontosabb tényező, hogy a COVID egyelőre velünk marad
Egyelőre a marketingtrendek 2022-ben komolyan számolnak a COVID-dal és annak hatásaival. Először is legyünk tisztában azzal, hogy a fogyasztók pont annyira belefáradtak a COVID-ba, mint a cégek. Egy kicsit mindenki le- és kimerült, ezért nő, főleg a nem megfelelő tartalmú, reklámokkal szembeni türelmetlenség. A hirdetéseknek idén hasznosnak kell lenniük és a hatékonyságot kell kommunikálniuk.
De a COVID-19 világjárvány megtanította a cégeket arra is, hogy a vállalkozások számára elengedhetetlen az erős online jelenlét. Bizonyos piaci területeken, a weboldal létrehozása lehetőségből szükségszerűvé vált. Ám, ha a COVID alábbhagy, az online forgalom visszaesésére kell számítani, tehát a bevételi források egyensúlyának megtartására is fel kell készülni! A marketingtrendek 2022-ben maximálisan igazodnak ehhez, mert egyértelműen a cégek kezébe adják az omnichannel marketing lehetőségét. Kiemelten fontossá válik, hogy a fogyasztók minden csatornán hozzáférjenek az Ön áruihoz. Így valójában ez a több lábon állás kiaknázása. Ráadásul szélesebb közönséget érhet el azáltal, hogy minden bázist lefed.
2. Harmadik féltől származó cookie-k fokozatos megszüntetése
Erre az egy témára a marketingtrendek 2022-ben igencsak rácsavarodtak. Bár a Google 2023-ra halasztotta a harmadik féltől származó cookie-k fokozatos megszüntetését, a ránk váró 12 hónap döntő jelentőségű lesz. Mivel a hirdetők, a hirdetéstechnológiai szolgáltatók és a megjelenítők olyan új taktikákat keresnek, amelyek lehetővé teszik a fogyasztók nyomon követését és a hirdetések célzását, feltehetőleg sok lesz az újdonság. Bár ez az átalakítás hatással lesz a webmarketingre és a reklámozásra is, a digitális reklámozás nem szűnik meg a „sütiapokalipszis” miatt.
3. A 2. pontban említettek miatt létfontosságú lesz a jó SEO
Személyes kedvencünk ez a pont. Mivel egyre több ember használ hangos asszisztenst az internetes kereséséhez a növekvő számhoz való alkalmazkodás érdekében egyre több marketingszakember optimalizálja majd a weboldalak tartalmát a hangalapú keresésre. A szöveges SEO-val ellentétben a hangalapú keresés optimalizálása nagyobb hangsúlyt fektet a long tail kulcsszavakra (több mint három szó) és a kérdés lekérdezésekre. Miért? Mert, amikor az emberek beszélnek, hajlamosak teljes mondatokban kérdéseket feltenni. Ehhez kapcsolódóan pedig már szinte elcsépelt, hogy egyre több figyelmet kell majd fordítani a weboldalak mobilbarát kialakításra, fejlesztésére is.
Kihagyhatatlan és kötelező lehetőséggé lép elő a blogírás egy vállalkozás számára annak érdekében, hogy több kulcsszót rangsorolhasson termékeivel, szolgáltatásaival és iparágával kapcsolatban. A keresőmotorok előnyben részesítik a 2500-3000 szóból álló hosszú formátumú tartalmat. Szánjunk tehát időt arra, hogy lebilincselő tartalmak szülessenek, amelyek egy témát az elejétől a végéig lefednek és kiveséznek! Ebből következően nem nagy meglepetés, ha azt jelezzük, hogy a marketingtrendek 2022-ben a tartalommarketinget továbbra is menő eszköznek tekintik!
4. A 2. pontban említettek miatt felértékelődik a saját adatbázis, a tagsági viszony
Néhány cégvezető már elfogadta és megértette, amit sokszor mondogattunk. A valóságban a cégek vásárlói közönsége a Facebook, a Twitter, az Instagram, a TikTok vagy bármely más a cég által használt közösségi hálózat tulajdona. Ezért nagyon is szükség van egy saját és élő ügyféladatbázisra, vevőnyilvántartásra és a vásárlókkal való egyedi kommunikációra. Még annak sem késő, aki most ébred rá, hogy nincs kontrollja az ügyfelei felett, mert a marketingtrendek 2022-ben lehetővé teszik azt a felkészülést, amikor birtokolni kezdi a célközönségét. De olyan adatgyűjtési módszereket kell integrálni, amelyek előnyben részesítik a fogyasztók adatvédelmét. A lehetőségek között szerepelhet az e-mail, a tagsági csoportok, az egyedi Facebook-csoportok, a hírlevél, a chat és a CRM-eszközök is.
5. Beszélgetéseken alapuló kereskedelem
A marketingtrendek 2022-ben ezt alapvetően az ügyfelekkel való aktív együttműködésben látják megvalósulni. Magába foglalja a folyamatos kommunikációt, illetve az üzenetküldő alkalmazások és a vásárlás metszéspontját. Nem véletlen, hogy a tapasztalati e-kereskedelem elengedhetetlen lesz minden online értékesítést végző vállalat számára. Tapasztalati és nagymértékben személyre szabott útvonalak megvalósítása lesz szükséges a felhasználói elvárásoknak való megfeleléshez. Előfordulhat, hogy a vállalkozásoknak több időt és erőfeszítést kell fordítaniuk arra, hogy a potenciális ügyfeleket lekössék és segítsenek nekik megtalálni, amit keresnek. Emiatt az interaktív tartalmak térnyerése is bekövetkezhet.
Van ennek a trendnek egy olyan irányzata is, ami az egyre zajosabb reklámkörnyezetben kreatív stratégiaként azzal tűnik ki, hogy lemond a túlzott ígéretekről a reklámokban. Ehelyett némi lélekkutatást végez egy olyan marketingüzenet kialakítása érdekében, amely kommunikálja a márka alapvető értékét. A vevők empatikus, emberi kommunikációt szeretnének látni a márkáktól. Ez viszont az élő videókat is megerősíti.
A tagsági programok több embert fognak vonzani, mint a hűségprogramok, cselekvésre és saját kezdeményezésű csatlakozásra késztetik őket. Mert ezentúl nem az emberekhez kell beszélni, hanem beszélni/beszélgetni kell velük.
6. Rövid formátumú videók
Bár a Facebook továbbra is dominál a világ első számú közösségi hálózataként, de továbbra is várható a TikTok robbanásszerű fejlődése, az Instagram Reels és a YouTube Shorts debütálása miatti rövid videók terjedése, térnyerése. Ebben az évben már nincs sok kibúvó a cégek számára, hiszen telefonnal készített, egyszerű videót mindenki tud csinálni. Ráadásul a fogyasztói étvágy a lendületes, szórakoztató videókat a márkák társadalmi stratégiájának egyre inkább központi elemévé teszi. Remarketingben pedig pláne előnyösek lesznek!
7. A marketingtrendek 2022-ben azt jelzik, hogy még mindig komoly lehetőség van az influencerekben
Ez a lufi még nem pukkadt ki, még a fogyasztói társadalom nagy része megbízik az önjelölt celebekben is. Tavaly a márkák mind a nagy, mind a kis hírnévvel bíró „sztárokat” megragadták, de az előrejelzések szerint 2022-ben a mikrobefolyásolók is teret kapnak és az iparág ismét növekedni fog. Miért? Mert a 15 perc hírnév mindenkinek jár.
8. Személyre szabott tartalom
A fogyasztókat már nem csak az általános információk érdeklik, legalábbis ezt vázolják a marketingtrendek 2022-ben. A vásárlók pontosan tudni akarják, hogy az Ön terméke hogyan kapcsolódik hozzájuk és, hogyan oldja meg a konkrét problémájukat a lehető legrövidebb időn belül. Itt jön a képbe a szegmentált tartalom is. A webhelyeken található tartalom szétválasztásával a vállalkozások lehetővé teszik az ügyfelek számára, hogy azonosítsák magukat és kiválaszthassák a számukra legrelevánsabb tartalmat.
9. Magyarországon még mindig fontosak lesznek a kuponok és a kedvezmények
A magyar vásárló már csak ilyen kis rafkós, szeret olcsón vásárolni. Ez azonban előny az ügyféladatbázis-építés számára. De a digitális kuponok piaca globális szinten is erősödik. 2022-ben QR-kódokon keresztül, kedvezmények és kuponok felajánlásával, ösztönözhető az impulzusvásárlás. A QR-kódok segítségével az ügyfelek nagyon egyszerűen igényelhetik személyre szabott ajánlataikat és kedvezményeiket.
10. Egy érdekesség, egy új szabály – a 70:20:10 szabály
Avinash Kaushik a Google-től mondja el a legérthetőbben a lényegét:
Az esetek 70%-ában olyan dolgokra kell összpontosítani, amelyekről tudjuk, hogy nagyon fontosak a vállalkozásunk számára. 20%-ában próbáljuk meg feszegetni a határokat. Az utolsó 10% pedig egy igazi őrült kísérleti anyag. Próbáljuk kitalálni, hogyan csináljunk olyan új dolgokat, amelyekben lehet, hogy többet fogunk kudarcot vallani, de minden sikerrel versenyelőnyt építhetünk ki.
Tehát, munkára fel, mert a marketingtrendek 2022-ben nem megvalósíthatatlanok! Keressen bennünket elérhetőségeink egyikén bátran, ha kérdése lenne! Hiszen az, aki szárnyalni vágyik, nem engedheti meg magának, hogy a földön kússzon!
Vélemény, hozzászólás?